Színház az egész világ
A politika és a szórakoztatóipar násza Amerikában
2006. március 01.

Nem vitás, hogy a politikában a meggyőzőerő és az előadói képesség manapság mindennél előbbre való. Amióta a 20. század közepén megszületett a marketingpolitika, aligha kérhető számon a politikusok ígérete - akár a Kindermeglepetésé, amiben egy gramm tej sincs. A politikai félrebeszélés kuszaságában szinte föl sem tűnik, hogy beindult a szabad keveredés a szórakoztatóipar és a politika szereplői között.

POLITIKAI ILLÚZIÓVESZTÉS
MARKETINGPOLITIKUSOK

A modern politikában minden választási harcban felvetődik egy lényeges kérdés, ami döntő lehet a végeredmény szempontjából. Ilyen volt legutóbb a látványipar fellegvárának számító Amerikai Egyesült Államok elnökválasztási küzdelmében a honvédelem ügye, amit sok elemző egyöntetűen a voksot eldöntő kérdésként értékelt. A problémába George W. Bush akkori ellenfele, John Kerry demokrata jelölt is alaposan belezavarodott, és menet közben kénytelen volt átértékelni az Irakban állomásozó csapatok visszavonására kihegyezett kampányát. El is vesztette a választásokat.
Amerikában közszájon forog egy politikai szakszó, a "political actor", ami a maga kétértelműségével tökéletesen leírja a politikusok hivatását. A kifejezés eredeti jelentése a politikai cselevést végző személyre utal, másrészről viszont a szópárosítás "politikai színész"-ként is értelmezhető. Ez a szóvicc azonban nem indokolja automatikusan a színház és a politika összemosódását. A politikai marketing megszületése annál inkább.

A politikai intézményrendszer marketing jellegű felfogása a modern politizálás szülőföldjéről, Amerikából terjedt el a világon. Gyökereit a 28. amerikai elnök, az első világháború idején megválasztott Woodrow Wilson nézeteiben fedezhetjük föl először. Később a politika és a marketing elméletének közeledése olyan méreteket öltött, hogy a két terület terminológiája, sőt, gyakorlati megközelítése is összemosódott. A piac fogalmát a szavazókra is kiterjesztették, és a politikai "fogyasztókat" a marketingmodellek alapján kezdték elemezni. A választók felmérésére és megnyerésére ezek után olyan marketingmódszereket vezettek be, mint amilyen a marketingkutatás, a piacszegmentálás, a célcsoportok kijelölése és a siker zálogául szolgáló marketingstratégia.
A 20. század elején gyökeresen átalakult a politikusok és politikai pártok szerepe. Az egymással szembenálló jobb- és baloldal képében megjelentek az integrációs pártok. Az ideológiai különbségek lassan elvesztették valódi jelentőségüket, s egyúttal a társadalmi osztályokhoz való kötődés is megszűnt. A gyűjtőpártoknak többé nem tagságra volt igazán szükségre, hanem a támogatást és a sikert biztosító szavazók tömegére. Amikor a tömegkommunikáció a sajtó, a rádió és a televízió képében bekapcsolódott a politikai kampányba, többé nem az volt fontos, hogy ki mit akar hallani, hanem az, hogy ki mit akar hallatni. A választók igényéről megfeledkezett a politika, és kezdetét vette egy öncélú, kétdimenziós küzdelem a passzív bámészkodók kegyeiért.

Teveli Gábor