Színház az egész világ
A politika és a szórakoztatóipar násza Amerikában
2006. március 01.

Nem vitás, hogy a politikában a meggyőzőerő és az előadói képesség manapság mindennél előbbre való. Amióta a 20. század közepén megszületett a marketingpolitika, aligha kérhető számon a politikusok ígérete - akár a Kindermeglepetésé, amiben egy gramm tej sincs. A politikai félrebeszélés kuszaságában szinte föl sem tűnik, hogy beindult a szabad keveredés a szórakoztatóipar és a politika szereplői között.

POLITIKAI ILLÚZIÓVESZTÉS

A nép lelke ma is ahhoz vonzódik, akinek szimpatikusabb az orgánuma. A demokrácia lényege, hogy egy vezetőnek meg kell nyernie a többség rokonszenvét. Ha ez nem megy érvekkel, akkor majd megy hízelgéssel. Ezt a politikai színjátékot a politikusokon kívül senki sem igyekszik palástolni, sőt újabban ők is egyre kevésbé. A politikához fűződő illúziókat aligha veszi komolyan bárki a pártpropagandán kívül. Azokat Niccolo Macchiavelli már évszázadokkal ezelőtt lerombolta, amikor a Római Birodalommal együtt elenyészett európai politikai kultúra feltámadt a reneszánszban. "[A politikusnak kétszínű] természetét jól el kell titkolnia, és nagy szenteskedőnek és színlelőnek kell lennie" - írta a nagy olasz gondolkodó.
A demokrácia hajnalán az ősatyák mértékletességről, tiszta lelkiismeretről és jóakaratról vizionáltak. Az akkori kis közösségekben hamar kiderült, ha valakinek csak a szája volt aranyból, a szíve pedig kőből, de a tömeggyártott modern politikában kiröhögik azt, aki a szívről beszél (ezt az egykori magyar ifjúsági párt is kiirtotta a programjából a pálfordulás után). Látszólag csak statisztikákról folyik a dialógus, tényszerű számadatokról, gazdasági mutatókról és előrejelzésekről, legyen bár szó a betegellátásról, a munkanélküliekről vagy a nyugdíjrendszerről. Ennek ellenére minden gondolkodó ember előtt világos, hogy a statisztikákat mindenki úgy értelmezi, ahogy jónak látja (a párt).
Ironikus módon a számok tengeréből csak az emelkedhet a hullámok fölé, aki képes megérinteni a választók szívét. Száraz adatokkal ez ritkán lehetséges, marad tehát a lelki beszéd. Ez jobbára precízen megtervezett koreográfia alapján történik, amin komoly tanácsadó testület munkálkodik, kihasználva a nemzet közérzetében felbukkanó gyengeségeket és a politikai széljárást. A kampánystratégia a politikai párt szellemiségének laza keretein belül változik, mintha egy színházi előadáson a színészek a nézősereg hangulata szerint alakítanák a dialógusokat. Lehetőleg úgy, hogy minden jelenlévőnek elnyerjék a tetszését. Helyezzünk egy színpadra, egy színdarabba két egymást utáló társulatot, és kész a politikai kampány modellje.

Teveli Gábor