Humor és nosztalgia
Krasznai János, a Filmmúzeum televízió főszerkesztője
2005. december 01.

Itt állunk lent a raktárban. Pléhdobozokba rejtett kópiák és selejtesnek ítélt tekercsek tornyosulnak mindenfelé. A többezer órányi anyag valószínűleg Európa, de talán a világ legnagyobb privát filmgyűjteménye. A Filmmúzeum minden bizonnyal az egyetlen olyan televíziós csatorna, ahol a múlt a jelen, és ahol a jövő is régen lezajlott már.

[MÉDIAMIX] Tematikus csatornának tekinthető a Filmmúzeum? Mi az, amivel be lehet csalogatni a látogatókat egy efféle múzeumba?
KRASZNAI JÁNOS: Alapvetően kétféle műsortípusunk van. Az egyik azokra az anyagokra épül, amelyek teljesen a birtokunkba kerültek, mint például az igen nagy számban átírt privát filmek, amelyeket gyakorlatilag úgy használunk, ahogy akarunk. Ezekből negyedórás, félórás blokkokat állítunk össze és adunk le. Tehát azokban a töltelék időkben, ahol mondjuk máshol Home Shopping vagy hasonló műsorok mennek, addig a Filmmúzeumon, pihentetőnek, ezekből a filmekből sugárzunk válogatást. A másik típushoz azok az anyagok tartoznak, amelyek nincsenek birtokunkban. A régi sorozatok, filmek és dokumentumfilmek mellett ide tartoznak a vállalati archívumokból vagy különböző múzeumi gyűjteményekből beszerzett kisfilmek. A Filmmúzeum csak abban az értelemben tematikus csatorna, amennyiben régebbi anyagokat sugároz, és nem úgy, mint mondjuk egy sportadó, ahol a tematika egyértelmű, és ahol csak az nézi a műsorokat, aki szereti a sportot. A csatorna tulajdonképpen inkább általános televízió: mindenféle műsor megtalálható rajta, csak ezek éppen régebbi anyagok. Jobb-rosszabb esetben olyan a kínálatunk, mintha a Magyar Televíziót néznéd 10-20 évvel ezelőtt; persze reméljük, hogy annál azért egy kicsit színesebb. Némileg megbolondítja a helyzetünket a mostanában tapasztalható retro-láz is, hiszen egy-egy régebbi sztár újfent reneszánszát éli. Borzasztóan szeretik nálunk például Az angyal című sorozatot, amelynek a legendás Roger Moore a főszereplője.

[MÉDIAMIX] A Filmmúzeummal kapcsolatban sokszor merülnek fel olyan kifejezések, mint például a derűs nosztalgiázás vagy a vidám múltidézés. Valóban ez a lényeg, vagy most már sokkal többről van szó?
K. J.: Amikor elindult a csatorna, döntő többségében magyar anyagokat sugároztunk, sőt az elején kimondottan csak magyar anyagokkal próbálkoztunk. Hűséges és állandó nézőinknek is elegük lett a javarészt bús és borongós alkotásokból. Sajnos, azt kell mondanom, hogy meglátásom szerint a magyar filmek jelentős része valamilyen nemzeti vagy egyéni tragédiáról szól. Legalábbis túl sok ilyen film van. Természetesen mi is figyelemmel kísérjük nézettségi adatainkat, amelyekből az derült ki, hogy a borús, borongós hangulatú alkotásokat sokkal kevesebben nézték, mint mondjuk a vígjátékokat. Épp ezért részben nézői nyomásra igyekeztünk a vidám dolgok után nézni, és átalakítottuk a műsorstruktúránkat. Többek között a környező országok kínálatából próbáltunk válogatni, ezért láthatók nálunk mostanában cseh komédiák, mesefilmek az NDK-ból vagy jugoszláv partizánfilmek, amelyek nagyon népszerűek. A humort és a nosztalgiát szeretnénk ötvözni valahogy, és azt mondhatom, hogy a nézettségi számok minket igazolnak. Annak ellenére magasabb a nézettségünk, hogy most már sokkal több csatorna van, és jelentősen nagyobb konkurenciával kell megküzdenünk, mint amikor elindultunk. Sokkal erősebbek vagyunk tehát, pedig még mi magunk is teremtettünk "konkurenciát", hiszen több csatornát is üzemeltetünk a Filmmúzeum mellett. Gondolok itt többek között a TV Paprikára.

[MÉDIAMIX] Hogyan befolyásolja a Filmmúzeum műsorkínálatát az általad is említett "retro-láz"?
K. J.: Mi nem követjük a retro-lázat. Persze van pár olyan műsorunk, ami beleillik: aki most "rágerjedt" erre a vonalra, az talál nálunk szórakozási lehetőséget. Ilyen például a Musikladen, ami a hajdani NSZK egyik zenei műsora volt. Ebben a 70-80-as évek legnépszerűbb zeneszámai mennek. A retro-láz létező jelenség, ami most is érezteti hatását. Látom, ahogyan ezek a régebbi tévés figurák, mint például Dévényi Tibi bácsi, egyre-másra térnek vissza a képernyőre. Részben ezek a visszatérések tartják életben ezt a lázat Magyarországon.

[MÉDIAMIX] Talán nem túlzás, hogy a műsorkínálat zászlóshajójának a Filmmúzeum-Híradót tekinthetjük. Mesélnél arról az útról, ami az ötlettől a megvalósulásig vezetett?

K. J.: A Filmmúzeum-Híradót Erdélyi Superman Zsolt barátommal együtt találtuk ki, aki a műsorvezető is egyben. Rengeteg anyagot nézek én, és velem együtt Zsolt is, aki az ő sajátos humorával folyamatosan kommentálta a látottakat. Kézenfekvő volt tehát az ötlet, hogy lecseréljük az eredeti szövegeket, és eljátsszuk azt, hogy nekünk is van egy komoly híradónk. Egyelőre semmi egyéb szándékunk nincs vele. Egyszerűen nagyon jól érezzük magunkat, amikor az egyes adásokat készítjük. Szerintem Zsolt nagyon ügyesen csinálja. Remélem, hogy előbb-utóbb igazi híradós személyiséggé növi ki magát. Ha ez sikerül, akkor tervezzük, hogy rendesen részt veszünk a hírversenyben. Persze, marad a vicces hangnem, de tényleg el akarunk menni sajtótájékoztatókra és egyéb médiaeseményekre. A célunk az, hogy a mi mikrofonunk is ott legyen a szokásos mikrofonerdőben. Ez a műsor egy fricska, semmi több. Ha valaki érti, akkor szereti, ha nem, akkor meg kapjuk a dühös leveleket, hogy miért parodizálunk mindent. Egyébként egy kis csapat dolgozik az adásokon. Összesen 3-4 belsős és további 4-5 ember alkotja a stábot.

[MÉDIAMIX] Számíthatunk a jövőben egyéb olyan műsorokra is, ahol ennyire előtérbe kerül a kreatív munka? Hogyan lehet az archívumok mélyén szunnyadó anyagokat új és új ötletekkel felhasználni?
K. J.: Nemrégiben fiatalítottunk a csatornánál, és bár én sem vagyok túl öreg, de még nálam is fiatalabb csatornaigazgatót neveztünk ki. Ő Paul Ágnes, aki a Deutsche Wellénél dolgozott korábban, és eredetileg sajtósként került hozzánk. Az ő jó belátására van bízva, hogy milyen programokat indít el. Főleg saját gyártású műsorokat szeretnénk készíteni, de mindenképpen a vígjátékok és a humor irányába kívánunk elmenni. Nagyon érdekes, hogy Magyarországon volt már egy hasonló próbálkozás. A Humor1 televízióra gondolok, ami rövid idő után megbukott. Úgy gondoljuk, hogy mi ennek a helyére tudnánk betörni, ha vállaltan tényleg minél vidámabb műsorokat sugárzunk.

[MÉDIAMIX] Hová bővülhet még a műsorpaletta? A humor jelenti tehát a fő csapásirányt?
K. J.: Igen. Igazából szeretnénk úgymond szűkíteni a műsorforrásokat. Olyan értelemben, hogy elsősorban közép-kelet-európai anyagokat tervezünk sugározni, illetőleg azokat a műsorokat, amelyek az elmúlt évtizedekben bejöttek ebbe a régióba. Erre most éppen rossz példa a december 1-jétől nálunk látható Monty Python-sorozat, de mindenképpen ez a szándékunk. Ez a régió a televíziós műsorok tekintetében is összetartozott. Nagyon sok közös sztárunk van. Említhetném a híres NDK-s westernek szerb indiánját, Gojko Miticet, vagy Dietmar Schönherrt, aki az Orion űrhajó parancsnokát, McLane kapitányt formálta meg. Ők minden országban hatalmas sztárok voltak. Aztán Karel Gottól Soltész Rezsőig itt vannak az úgynevezett pop-ikonok. Ők szintén eléggé ismertek. Úgy véljük, hogy ezekre a sztárokra és arcokra fel lehet építeni egy közép-kelet-európai nosztalgikus csatornát. Reméljük, hogy ez a jövő, és ezzel a műsorpalettával ki fogunk lépni a határon túlra is, és elsőként Csehországban vagy Szlovákiában műsorokat tudunk sugározni. A dolog azonban nem egyszerű, és a különböző filmjogok megszerzésén kívül számos egyéb nehézséggel is szembe kell néznünk. Nehezebb, mint ha egy olyan csatornával teszed mindezt, aminek műsorai nagyobb arányban saját gyártásúak.

[MÉDIAMIX] Említetted a hamarosan induló Monty Python-sorozatot. Igen érdekesnek találtam, hogy ennek beharangozó animációjában a Terry Gilliam által megrajzolt láb eltapossa a Filmmúzeum logóját. Hogyan kell ezt értelmezni? Vagy ez is csak amolyan kreatív játszadozás?
K. J.: Igen, ez is egy kreatív ötlet, fricska. Akár túl is lehet magyarázni, de nem kell. Mindenesetre nagyon örülnénk, ha a korábbi ötleteinkhez képest ez még nagyobb dobás lenne, és agyontaposná az eddigi filmmúzeumos ikonokat.
A nézőszám-növekedés tekintetében értem mindezt. Nagy várakozással tekintünk a sorozat indítása elé, és rengeteg rajongó talál meg minket Monty Python-ügyben. Szerencsésen egybeesett ezzel Terry Gilliam novemberi látogatása Budapesten, hiszen nemrég mutatták be nálunk legújabb, a Grimm testvérekről szóló filmjét. Felkértük Galla Miklóst, hogy a sorozat egyes részei előtt nálunk is adja elő azokat a legendás bevezetőket, amelyeket jó tíz évvel ezelőtt a Magyar Televízióban is láthattunk. Az biztos, hogy az Orion-sorozat indítása óta nem tapasztaltunk ilyen nagy érdeklődést. Rengeteg sorozatrajongó fanatikus él és néz televíziót Magyarországon.

Götz Attila