Laphalál?
Az állami támogatás is visszaüt
2005. február 01.

Vajon tényleg vége van a hagyományos napi hírközlésben, hírfolyamban a papíros- alapú újság korszakának? És ha mégis szükség lenne rájuk, akkor vajon támogatással (értelemszerűen: állami támogatással) fenntarthatók-e.

Nézzünk néhány friss külföldi adatot! (A magyarokról lásd következô cikkünket.) A korábban gazdasági bajba sodródott Süddeutsche Zeitung az elmúlt években növelte példányszámát - hasonlóan a Berliner Zeitunghoz, amelynek éppen nincs tulajdonosa. (A helyzet kísértetiesen hasonlít a Népszabadság történetéhez, és az eladó is ugyanaz: a Grunner und Jahr. Az eladást mindkét helyen a Versenyhivatal akadályozta meg. A történetnek még sem itt, sem ott nincs vége.) A The Independent a megfelezett (kompakt!) méretével egy esztendő alatt 20%-kal növelte példányszámát. A The Times példányszáma ugyancsak emelkedett, ha nem is ekkora mértékben. Az Egyesült Államokban a lapok egyharmada növelte példányszámát az idén. Biztos találnánk még bizalomgerjesztő példákat.

Ugyanakkor egyre több a negatív hír. Összességében 1990 óta az Egyesült Államokban átlagban évi egy százalékkal csökkent a napilapok példányszáma. 1999 óta ugyanez igaz az EU-tagállamokra. Franciaországban 1997 és 2003 között eltűnt az újságolvasók 12%-a. Az országos napilapok példányszáma összesen 1 millió! A német adatok sem túl jók. Az idén egy év alatt majdnem 3%-kal, 28 millióra (egyszeri megjelenés!) csökkent az eladott napilapok példányszáma. Egy több mint 80 milliós országban! És a bulvár? Angliában az ún. piros fejlécűek (The Sun, Mirror, Star) mindössze egy év alatt példányszámuk 6%-át veszítették el.
Egy friss felmérés is alátámasztja a tendenciát: a mai fiataloknak, az ún. internetgenerációnak már csak 20%-a olvas napilapot, az eggyel idősebbnek, a Gorbacsov-generációnak 30%-a, a '68-asoknak 40%-a… És így tovább. A felmérés Franciaországban készült, ám lehetséges, hogy nálunk is hasonló a helyzet. A felmérést ismertető írás megjegyzi: aki 20 és 25 éves kora között nem szokik rá a napilap rendszeres olvasására, az már soha nem is teszi.
Lássuk, mi a helyzet Franciaországban! A londoni The Economist novemberben, a Le Figaro és a Le Monde körül kialakult válság kapcsán megjegyzi: a francia újságokra jellemző, hogy pénzvesztésre van jogosítványuk. A James Bond-film címének parafrázisa, a Licence to Kill helyett:
A licence to lose money.
Egy pillanatra visszatérve a hazai lapkiadásra: a MUOSZ a Magyar Hírlap bezárása körüli huzavonában állami támogatást sürgetett a politikai lapok megmentésére, életben tartására. Pedig az állami támogatás néha visszaüt. A legnagyobb válság jelenleg éppen Franciaországban van. A két említett lap mellett a Libération, a France Soir és a L ' Humanité is a csőd szélén táncol. Miközben - mint a The Economist megjegyzi - az utcai árusításban monopolhelyzetben lévő NMPP alacsony hatékonysággal működik. A szakszervezetek erősek az újságírószakmában. A francia lapkiadás egy sor direkt és indirekt segélyben részesül a kormány részéről. Néhány vidéki lap összes bevételének olykor a 15%-át is elérheti a támogatás. A posta veszteséggel viszi házhoz az előfizetőknek az újságot (a veszteséget a kormány megtéríti). Az újságírók személyi adókedvezményben részesülnek. Jövőre is 278 millió eurót szánnak az újságok támogatására. Most született egy kormányzati előterjesztés, hogy jövőre mindazok, akik 18. életévükbe lépnek, kapjanak egy-két hónapos, ingyenes előfizetést. A költségvetés állja a számlát, és a fiatalok bármelyik nekik tetsző lapot választhatják, kivéve a L'Equipe-et, a sportújságot.

Más országokban is van támogatás. Ami a legáltalánosabb: az áfa-típusú adóknál kedvezményt vagy adómentességet élveznek a sajtótermékek (a könyvek úgyszintén). Ausztriában a lapkiadással együtt némi állami támogatás is jár, a skandináv országokban az esélyegyenlőség jegyében pedig a gyéren lakott vidékeken a terjesztést támogatják.
A francia tapasztalat azonban pontosan azt mutatja, hogy a gondokon az állami támogatás nem segít. Inkább kényelmesebbé teszi a kiadókat: a többletbevétel nem ösztönzi őket, hogy olcsóbban és jobbat adjanak. Mert miközben a hagyományos országos lapok példányszáma csak összesen 1 millió, a két ingyenes napilap a Métro és a 20 Minutes összességében 1,25 millió példányban jut el az olvasókhoz.

Az olvasók pedig igénylik a híreket. Jórészük főleg a tévékből, rádiókból, internetről és az ingyenes újságokból tájékozódik. Éppen ezért ma már egyes napilapok néhány exkluzív hír mellett elsősorban elemzést, hátteret, véleményt, értelmezést adnak. Ezzel próbálkozott 2003-tól a Magyar Hírlap is - és rohamosan csökkent a példányszáma. Az interneten a blogok megteremtették annak lehetőségét, hogy "mindenki lehet véleményformáló", egyes hírkereső és leválogató szoftverek pedig azt, hogy "mindenki lehet saját lapjának szerkesztője".
A hagyományos sajtó ezt nem tudja felülmúlni. Hangsúlyozva: a HAGYOMÁNYOS! A napilapok alapos megújulásra szorulnak. A kompaktok sikere csupán jelzés arra, hogy az olvasónak lapozni kényelmesebb, a szemnek kellemesebb portékára van szüksége. Ha ehhez még az időmérleget is hozzáillesztjük, vagyis azt, hogy mennyi időt hajlandók áldozni a lapban található információért, véleményért, szórakozásért, akkor nagyjából megkapjuk az elmúlt időszak nemzetközi olvasáskutatásainak végkövetkeztetését: mindent az olvasóért!

Breitner Miklós
Médiamix