 
Szarka László történész
2005. január 01.
 1953-ban született a Vág partján, egy tiszta szlovák faluban, Illava szomszédságában, ahol apja, a templomjáró, szülőföldjén állást hiába kereső könyvelő két évre munkát és otthont talált. Ezt követően - egy újabb négyéves kitérő után - az ötvenes évek végén került vissza a család a szülőfaluba, a Galánta melletti Alsószelibe. 1968-ban éppen gimnazista volt, amikor magyar tankok szántották fel a galántai utcát. 1971-től a pozsonyi Komensky Egyetem magyar-történelem szakos hallgatója. miután végez, felveszik az ottani történelemtudományi intézetbe. Jászsági feleségét viszont a pesti bölcsészkaron ismeri meg, ahová Ancsel Éva és Czine Mihály szemináriumaira jár át, de hivatalosan nem engedik el, csak amikor 1977-ben, a Charta évében a Csehszlovák Tudományos Akadémia egyszemélyes budapesti kirendeltségén kap állást. Egy évig hontalan, majd magyar állampolgárként először könyvtáros a budapesti történettudományi intézetben, később ugyanitt munkatárs - méghozzá Hanák Péter mellett, a dualizmuskori kisebbségek kérdésének kutatójaként. Glatz Ferenc akadémiai elnöksége alatt előbb egy kisebbségi kutatóprogramot indítanak el, majd 2001-ben megszületik az önálló Kisebbségkutató Intézet, amelynek ma is igazgatója .
[MÉDIAMIX] A Ghymes zenekarban is legalább három Szarka zenél...
SZARKA LÁSZLÓ: Másodunokatestvérek vagyunk. Abban a Galánta környéki Királyrét-Pered-Nádszeg-Alsószeli-Felsőszeli bokorban összesen harminckét unokatestvérem él. Hatalmas a család mindkét oldalon...
[MÉDIAMIX] ...akkor nem fognak kihalni...
Sz. L. ...sőt egyre terebélyesedik és polgárosodik! Akkoriban én voltam az első, aki egyetemre került, ma gyakorlatilag minden harmadik unokahúgom és -öcsém egyetemista.
[MÉDIAMIX] Az áttelepülők egyik nagy sokkja, az információs, amikor nemcsak más hírforrásokra kell átállniuk, de esetleg más stílusra, más sebességre is. Volt különbség még a szocialista időkben is?
Sz. L. A kisebbségi peremlét egyrészt lehetőségeket is ad, amiről keveset beszélünk. Például lehetőséget arra, hogy az ember több mindenre figyelhessen, mint az egynyelvűek. Galántaiként például a mi nyugati kijáratunk a bécsi tévé volt, a német nyelvre is rászorított, mert az ORF két csatornáját ott jobban lehetett fogni, mint Budapestet. Pozsonyban egyetlen nyugati napilapot lehetett kapni, a kommunista Volksstimmét, de az emberek hosszú sorokban vásárolták, mert hozta a bécsi tévéműsort. De volt például Új Symposion is a Vajdaságból, amit Budapesten csak a nagy könyvtárakban lehetett olvasni. Ez kettősség, vagy akár hármasság is, mert magyar egyetemistaként természetesen a magyarországi napilapokat és folyóiratokat is olvastuk. Aztán ott voltak a kisebbségi sajtó, a napi-, heti-, irodalmi lapok.
[MÉDIAMIX] Innen és a mából nézve ezeknek mi volt az értéke?
Sz. L. A közvetítés, az a sajátos perspektíva, ahonnan a kisebbségiek látják a világot. Meg a husáki "konszolidációs periódus" kafkai sivárságában is izgalmas generációs újrakezdés próbálkozásai. Aztán ott volt a pozsonyi Pravda és a prágai Rudé Právo, ha valamit meg akart tudni az ember, a sorok között olvasva az előbbiből egyfajta szlovák kritikai optikán át a központi kormányzatról tudhatott meg ezt-azt, szlovák ügyekről viszont a prágai újságokból. Tehát már ebben a szűk keresztmetszetben is találhatott forrásokat az ember - ha pedig nem, elkezdett diákújságokba írni. Ez a sokféle megközelítés tulajdonképpen végigkísért, mert ma is azokat a hírportálokat szeretem legjobban, ahol a linkek bőségesen megadják a kontroll lehetőségeit is.
[MÉDIAMIX] Amikor áttelepült, bizonyára a médiahasználati szokásait át kellett alakítania.
 Sz. L. Magyarország más okokból volt izgalmas. Amikor átjöttem, tudtam, hogy politikailag szabadabb országba érkezem. A sokszínűség lefegyverzett, a vidéki folyóiratok, a Tiszatáj, Forrás, Alföld, Jelenkor és a többi megyei lap (Palócföld, Életünk, Új Forrás, Békési Élet) önálló profilja, értékközpontúsága - meg a nyelv sokszínűsége is, ami nemcsak grammatikailag értendő, hanem a szabadságtartalomban is megjelenik, amivel egy kisebbségi évekig nem tud betelni. Aztán megjelent az itthon illegálisnak számító "emigráns" sajtó is, az Új Látóhatár, a párizsi Magyar Füzetek. Amikor az ember könyvtárba ment, tudóskodás helyett órákra le tudott ragadni a folyóiratállvány előtt, az intézetbe pedig járt a Spiegel; akadtak kollégák, akik csak azért jöttek, be, hogy alaposan átlapozhassák. Persze a korlátokat is hamar fel lehetett ismerni, de Magyarország összességében egyfajta langyos szabadságélmény volt.
[MÉDIAMIX] Mikor érezte először azt, hogy ehhez a komótos, lötyögős szocialista tempóhoz képest az információk sebessége is változni kezd?
Sz. L. A nyugati lapok megjelenésével, amikhez akkor már hozzá lehetett jutni. Egy egynyelvű országban a sajtó is egynyelvű, nekem viszont reggelente automatikus volt odakapcsolni a csehszlovák Szabad Európára, amíg sajnos az is meg nem szűnt. A tévézés katasztrófa volt a kábelek bevezetéséig, utána pedig egy másfajta katasztrófa, mert igazából nem adja meg a választás szabadságát. Ma például gyakorlatilag egyetlen szomszédos szabad ország televízióját sem lehet látni Budapesten. Ennél bezártabb, köldöknézőbb Magyarországot el sem tudok képzelni, mint amilyet az UPC meg a többi kábeltársaság csatornapolitikája itt kialakított. Mi itt üvöltünk, ha például Pozsonyban vagy Dunaszerdahelyen a Duna Tv nincs a kábelkínálatban, miközben nálunk semmit sem lehet fogni - ennél álszentebb és elszigetelőbb magatartást el sem tudok képzelni. Igazi, valódi választék ma sincs; ma ugyanúgy nem arról van szó, hogy mi mit akarunk, hanem arról, mit akarnak a kábelszolgáltatók. Alig várom a digitális televíziót!
[MÉDIAMIX] A következő robbantást valószínűleg a PC megjelenése okozta.
Sz. L. Igen, már internet nélkül is! Ha ugyanis az ember papírból, írásból élt, és ha gyorskezű gépírónőket kellett fizetnie, akkor maga kényszerült váltani. Mi egészen korán, 1990-ben kezdtük Tóth Lászlóval szerkeszteni a Regio kisebbségtudományi szemlét egy spájzból átalakított műhelyben. Baumann Miklós, a kiváló tördelő-szerkesztő mellett tapasztalhattam meg, hogyan válik a kézirattömeg átlátható hasábokba rendezett lappá. Óriási felismerés volt akkor, hogy a számítógéppel nemcsak a technológiát tanulhatjuk meg, de páratlan multifunkcionális eszközt kaptunk kézbe - és onnantól nem volt megállás, jöttek a még újabb és még nagyszerűbb gépecskék.
[MÉDIAMIX] Ez mikor történt?
Sz. L. 1990-ben. Emlékszem, a tervezés idején először még Commodore-t használtunk, csak utána tértünk át Windowsra. Hatalmas élmény volt átélni, hogy egy baráti társaság mindenféle intézményi háttér nélkül, egy magunk gründolta alapítvány segítségével össze tudott hozni egy lapot, amely azóta is megjelenik.
[MÉDIAMIX] Az internet megjelenésekor az első reakciója rögtön a merész kísérletezés volt, vagy inkább óvatosan kivárt?
Sz. L. Inkább őrült fejesugrásnak tűnt 1996-97 körül, amikor kiderült, azt a pár elérhető nyugati napilapot már előző este is elolvashatom, ha az interneten megkeresem - ez a mindenféle határok leomlását jelentette nekem. Magyarországon például a kisebbségi magyar napilapokat sem lehet kapni, Hámos Lászlóék viszont felrakják az éppen most megújult portáljukra (www.hhrf.org) szinte az összeset. Bárki megnézheti, mi lesz a holnapi Magyar Szóban a Vajdaságban, a kárpátaljai Igaz Szóban vagy a Népújságban, Marosvásárhelyen. Majd jött a sajtószemlék ideje, mert az egészet már nem lehet áttekinteni. Csak a kisebbségi irodalom is olyan hatalmassá nőtt az utóbbi négy-öt évben, hogy egyre fontosabbá vált a rendszerezés és önkorlátozás. Magam tiltom meg magamnak, hogy keresgélés közben újabb irányokat nyissak meg, újabb linkrendszerekben vesszek el - csak tudatosan szabad keresni, mert különben nagyon könnyen elveszhet az ember.
[MÉDIAMIX] Egy-egy honlappal kapcsolatban mi befolyásolja a bizalomfokát? Mitől hisz el valamit és mitől nem?
 Sz. L. A tempó valóban csábít a felületességre. A szakdolgozatokat író diákoknál látom, kontroll nélkül hisznek el mindent, amit a neten találnak. Egy könyvben azért jegyzetek, lábjegyzetek vannak, amíg olvassa az ember, addig is gondolkodik, nagyobb a gondolkodás esélye. A képernyőn könnyen találhat az ember jó és rossz megoldást, ezek használata kétélű és veszélyes fegyver. A sokféleségben persze ott a kontroll lehetősége is, az egyikben ezt találtad, a másikban azt, de te összevetheted. És megint csak a nyelvek: a magyar nyelvi ketrec ma már hatalmas tartalmakat jelent, de mi az, ha például az angol nyelvű ketrec méretével vetjük össze!
[MÉDIAMIX] Követ valamilyen nyelvi sorrendet?
Sz. L. A magyar után számomra első német, majd a mindenben leggazdagabb angol - ezeken a nyelveken érhetők el az etnoirodalom leggazdagabb és legkifinomultabb tartalmai -, de egyre több a korrekt orosz, cseh, szlovák portál, honlap.
[MÉDIAMIX] A határon túli magyar és a határon belüli nem magyar kisebbségek számára ez a többoldalúság elvileg nagy előnyt jelentene, a gyakorlatban azonban ez valahogy mégsem jelenik meg.
Sz. L. Ez valóban megdöbbentő: még a legszínvonalasabb tartalmak is csak egy, azaz magyar nyelvűek - ez szinte doktrína, hogy magyarokról csak magyarul, de még a csatolt linkeken sem találni mást, tehát ha Kasza József például a Dnevniknek szerbül nyilatkozott valamiről, az már csak kivonatolva lesz számunkra elérhető, hacsak az ember utána nem nyúl az eredetinek.
[MÉDIAMIX] És a Vajdaság mondjuk Erdéllyel azért kapcsolatban áll?
Sz. L. Kapcsolatban állnak és ez már önmagában hatalmas csoda, hogy Budapestet kihagyva kapcsolatba tudtak lépni egymással...
[MÉDIAMIX] ...egy másik, egy virtuális Magyarország...
Sz. L. ...nem, ez még biztosan nem az, a tervezettségnek és tudatosságnak még nagyon az elején járnak. Nincs még felvidéki hírportál, és a kárpátaljai is nagyon papíralapú, csak az ottani újságra hagyatkozik.
[MÉDIAMIX] Nyilván ez a krém, de mit használhat ki ennek az új hírhelyzetnek az előnyeiből egy úgynevezett "átlag" helyzetű székely vagy csallóközi parasztember? Innen, az anyaországból mindig csak az egyben lévő, masszív magyarságtömbökre figyelnénk, a mi logikánkkal mintha csak ez lenne érthető és "tiszta". Közben a tömbök széle olvad, mint a fagylalt, éppen a szórványban, a többszörös kisebbségben vagy vegyes családokban élők szorulnának rá sokkal jobban segítségre. A feloldódás ellen is lehet segíteni, hogy kézenfekvően ne mindig a többséghez tartozás tűnjön az előnyösebbnek?
Sz. L. Az a provincializmusélmény, amikor valaki csak egy napilapot olvashat, egyetlen hírforrása lehet, szerintem biztosan megszűnik. Így valóban mindenki, még egy értelmiségi is bezárva marad - a mutatóink egyébként katasztrofálisak, a tizenhét százalékos internethasználattal az európai lista legalján állunk. A net még mindig drága, egy vidéki család a telefonköltségeket még mindig nem tudja megfizetni.
[MÉDIAMIX] Ez csak gazdasági probléma vagy kulturális, esetleg kultúrpolitikai is?
Sz. L. Én három szempontból is súlyosnak látom a virtuális Magyarország helyzetét. Először is ez még mindig nagyon egyközpontú, pontosabban Budapest-központú világ. A kisebbségiek viszont ezzel együtt is minden nap újratermelik a hamis Magyarország-képet, amelyben az anyaország hol önző, gonosz, hol tudatlan, amely semmit sem tud a valódi szomszédságáról, s benne a magyar kisebbségek tényleges életvilágairól. Az a szétfejlődés, amely nyolcvan éven át folyt, ma már visszakanyarodni látszik az integráció irányába, de mindez inkább valamilyen spontán útkeresés, amit nagyon tudatos információs politikával kellene segíteni. Másrészt viszont a magyarországiak határon túli magyarságról őrzött képe is hamis, alapvetően folklorisztikus kép, elsősorban a nosztalgia és a történelmi tradíció dominál benne, a valósághoz még mindig igen kevés köze van. Nem veszünk tudomást a kétnyelvűségről például, de nem veszünk tudomást arról a hatmillió erdélyi románról sem, akikkel az ottani magyarok együtt élnek, együtt dolgoznak - vagy a húsz-huszonöt százaléknyi vegyes házasságról sem. Harmadrészt a Kárpát-medence bizonyos értelemben ma már csak segédfogalom. Arra törekedni, hogy a régi, Budapest-központú 20. század eleji világot visszaállítsuk, ma már nem lehet, értelmetlen, ugyanakkor ez a múlni nem tudó nosztalgia mégis folyamatosan hamis logikára fűz rá mindent. Szép lenne ez a magyar szolidaritás, hiszen nekünk ez a kiterjesztett magyar kultúra és tudományosság a többletünk, európai perspektívában, kontextusban azonban ebbe beletartozik a velünk együtt élő román, szlovák és egyéb népek kultúrája is. Európai értelemben nem lehet magyarkodni, mert az egyszerűen komikussá válhat. A magyar dominanciájú Kárpátiát kiemelni és célként tételezni tehát gazdaságilag és informatikailag egyaránt olyan anakronizmus lenne, amely legsajátabb nemzeti érdekeinknek is ellentmond - azáltal, hogy szomszédainkban tartósítja a gyanakvást és a távolságtartást.
A realitások megértésben viszont sokat segíthet például az a kezdeményezés, mint az informatikai minisztérium támogatásával létrejött Kárpát-medencei, településszintű interetnikus adatbázis - hivatalos nevén interetnikus tudásmenedzsment (www.mtaki.hu). Ehhez ráadásul komoly térinformatikát is sikerült mozgósítani; a demográfiai, politikai választási adatok ugyanúgy megjelennek benne, mint a határon túli magyar kulturális intézmény adatai, a magyarlakta települések önkormányzati, infrastrukturális és képzettségi mutatói, vagy az összes iskola egészen odáig, hogy kik a tanárok és hány diák tanul ott.
[MÉDIAMIX] És használja is ezt valaki?
Sz. L. A legnagyobb munka egyelőre az, hogy mindezt egységes honlapon működtessék, de a kormányzati támogatások odaítélésénél, kulturális pályázatoknál már használják. Azt reméljük, hogy előbb-utóbb a diákok, értelmiségiek, vállalkozók és a civilek is elkezdik majd használni. És persze amint megszületett az IKM, rájöttünk, mennyire hiányzik ebből a régió közepe: Magyarország.
[MÉDIAMIX] Úgy tudom, rengeteget utazik, és elsősorban autóval.
Sz. L. Egyre kevésbé szeretek utazni, mert más munkák elől veszik el az energiát. Egyre több konferenciát lehetne például internetre tenni, hiszen szerintem amúgy is csak annak a konferenciának van igazi értelme, amelyiknek az eredményei szövegszerűen is megjelennek. Ha a rohanás, a konferenciaámok éppen ettől veszi el az időt, akkor nem érdemes vállalni. Utazni persze érdemes: egy japán mondás szerint egy nap egy országban, egy év a könyvtárban.
[MÉDIAMIX] Az utazási időt legcélszerűbb talán rádiózással kitölteni.
Sz. L. Az ember már pontosan tudja, ha mondjuk este hazafelé tart, akkor délután a muravidéki rádió Lendváról ad igen jól szerkesztett kisebbségi körképet, egészen este hatig szól a pozsonyi Pátria Rádió, fél nyolckor a Kossuthon indul a Határok nélkül. Ha az ember a Dunántúlon jár, az ORF magyar adását is érdemes meghallgatnia vagy a Győrből sugárzott horvát és német kisebbségi műsorokat. A pihentető zene mellett tudatosan keresem ezeket az adókat, amelyek Pesten csak kivételesen érhetők el. Itthon a hétvégéken a kisebbségi tévéműsorokat nézem rendszeresen: hihetetlenül izgalmas világ, mert a nemcsak műsorok maguk érdekesek, hanem a műsoraik mögül felsejlő kisebbség- és identitáspolitika is: amikor például érezhető hangsúlyokat helyeznek az önkormányzatiságra, az anyanyelvi oktatásra. A tizenhárom kisebbségét törvényesíteni, egyenjogúsítani akaró Magyarországon jobban meg kell majd becsülnie a regionális adókat, hiszen a kisebbségi világ regionális világ, a szerkesztőségeknek ott is jelen kell lenniük. Az országos tévéműsorok egyre inkább életidegenné válnak, annyira fővárosközpontúak, egymásra figyelnek, a nézettségi mutatók és manipulációk tárgyaként kezelt átlagnézőt tartják szem előtt és ezzel arcukat veszítik - ráadásul belterjességükben érdektelenek.
[MÉDIAMIX] Egy-egy csatorna vagy adó nagy kérdése mindig az, nézni, hallgatni lehet, de megtudható-e valami lényeges is belőle?
Sz. L. Híreket inkább az internetről vagy az Infó és a Klubrádióból szerzek. A tévék általában lemaradnak a hírversenyben, ha pedig valami szépnek vagy eredetinek akarom átadni magam, megpróbálok inkább színházba menni.
[MÉDIAMIX] de a napilapok is lemaradnak, mégis...
Sz. L. ...Igen, de ott a kommentár az érdekes, mert nem egyszerűen hírekből él az ember, hanem gondolatokból.
[MÉDIAMIX] Nincs némi generációs jelleg is ebben? Az internetportálokat inkább fiatalok írják tele kontúrosabban fiatalos stílusban, ami sem jellegében, sem tartalmában nem annyira szofisztikált, mintha egy idősebb írná.
Sz. L. Ez is benne van, érzem én is, de az elemzés igénye, remélem, nem generációs igény. A neten még elsősorban úgy szerkesztenek, hogy még ezt is, még azt is ide, és az elemzések nem tartoznak lényegileg hozzá. Az elemzés hordozója ma még szerintem elsősorban a papír. Számomra a kétfajta olvasás ma még elválik egymástól: tudok ugyan papíron is gyorsan, felületesen olvasni, tehát átfutni a szövegeket, de egészen más az, ha a képernyőn négy-öt ablak is nyitva van, és közöttük keres, tájékozódik az ember. Mégis mennyivel másabb, tartósabb, mélyebb, mint a tévénél a kapcsolgatás. Szívem szerint betiltanám a távirányítót.
[MÉDIAMIX] Hírfogyasztóként hogyan indul egy hétköznapja?
Sz. L. Sajnos, már szlovákul sem szól a Szabad Európa, pedig nekem nagyon fontos volt ez a külső, kritikusan elemző nézőpont. Igaz, hogy Amerika fizette, de még a klausi-meciari időszak alatt is megengedhette magának a hiperkritikus cseh vagy szlovák elemző értelmiségi, hogy teljesen függetlenítse magát az otthoni párt- és hatalmi viszonyoktól, s nem kellett tartania attól, hogy ezért kirúgják a munkahelyéről. Ma az egyik legnagyobb baj, hogy, ott tartunk, nincs, aki megfizesse a függetlenséget; ha tetszik, ha nem, be kell állni valahová. A médiaértelmiséginek ennél keserűbb élménye aligha lehet. Az egyetemi és akadémiai értelmiség ma még eljátszhatja a fényes különállást, de a pályázati piacon már ők is egyre gyakrabban koppanhatnak.
[MÉDIAMIX] Mit kapcsol be először?
Sz. L. Mindenképpen rádiót, de versenyeznek egymással az itthoni és a szlovák, cseh adók. Ha a túloldalon semmi sem történt, akkor alapjáraton egyre gyakrabban valamelyik kevésbé agresszív hazai adó duruzsol.
[MÉDIAMIX] És a számítógépet mikor?
Sz. L. Azt is reggel, mert nem árt esetleg friss fejjel újra átnézni, amin éjszaka dolgoztam. De reggel nem internetezek, csak napközben az intézetben szükség szerint, és délután meg este. Reggel, ha van idő, az ember belenéz a sajtófigyelőkbe, aztán tizenegy körül egyre több ablak is megnyílik, elkezdenek zúdulni az e-mail-ek. És ez egyre drámaibb, mert nem lehet naponta hatvan-hetven levélnek megfelelni, mi több, a burjánzó névtelen csatolásokat látva egyre gyakrabban érzem magam kiszolgáltatottnak.
[MÉDIAMIX] Egészen konkrétan ez hogy zajlik? Ráklikkel a beérkezett üzenetekre és ott feketéllik harmincnyolc fekete sor.
Sz. L. Inkább rutinszerűen megnézek mindent, selejtezek, csak ne jöjjenek be a gépemre. Előreveszem, ahol felismerem a küldemény mögött a feladót, és óhatatlanul előre kerülnek a piros jelzésűek is, mert ott ég a ház. És persze a külföldiek, velük szemben illik gyorsnak és naprakésznek lenni. Egyébként a szemetet tömegével kell kiszórni; az intézetben már nem tudom, hányadik vírusölőnél tartunk - reménytelen küzdelem.
[MÉDIAMIX] Napilapok?
Sz. L. Napközben vagy este átlapozom őket. Magyar Nemzet és Népszabadság, az egyiket előfizetjük, a másikat naponta olvasom. Tudatosan egyensúlyozok, szeretném épségben tartani az egyensúly-érzékszerveimet. Németországban megtapasztaltam, hogyan tüntet egy frankfurti vagy hamburgi polgár azzal, hogy két napilapot, egy konzervatívot és egy liberálist visz magával a metrón.
Torma Tamás
Médiamix
|
